Híradás a végekről [antikvár]

Barota Mihály könyve elé A sors nem kényeztette el. Elsőgenerációs értelmiségi, akinek minden lépésért keményen meg kellett dolgoznia. írói pályája fölfelé ívelő szakaszának elején tartott, amikor a levert forradalom után, a további sikerek helyett, börtön és rabkórház várt reá. S kiszabadulása után is -mint oly sokan kortársai közül - periférikus helyzetbe, a pálya szélére került. Csak hallatlan akaraterejének, kitartó küzdeni-tudásának köszönhető, hogy nem sikkadt el véglegesen, hogy a nehéz évek alatt, Németh László szavaival élve, "gályapadból is laboratóriumot" tudott teremteni magának, s hogy amikor újra megszólalhatott, épp legkeservesebb élményeiből születtek legértékesebb, legsikeresebb művei. Ha nem kényeztette is el a sorsa, végül mégis szerencsés embernek mondható Barota Mihály. Szerencsés, hiszen megérte, hogy egy ránk köszöntött szabadabb vUágban újságokban, folyóiratokban rejtőzködő írásait végre kötetbe gyűjtve nyújthatja át az olvasónak, hogy életművének legjavát betakaríthatja. Nem főhivatású író, elsősorban tanár, aki mindig megmaradt a katedra vonzásában, ráadásul vidéken élt, s most mégis már a kilencedik kötetét vehetjük a kezünkbe. Ez a kötet műfajüag több rétegű. Jól példázza ez a szerző sokirányú érdeklődését, szépirodalom, kritika, ismeretterjesztés és pedagógia szimbiózisát, amelyet azonban az alkotó egyéniség mégis egységbe foglal. A műfajok többsége nem vezet tudathasadáshoz. Olvasás közben mindvégig ugyanaz az író szól hozzánk, a recenzióra és a pedagógiai publicisztikára ugyanaz a személyiség nyomja rá bélyegét, mint a kisregényre vagy novellára. A szerencsésen megválasztott cím - Híradás a végekről - nagyon találóan fejezi ki Barota Mihály helyét a világban. Életének nagyobbik felét szülőföldjén, a Nyírségben, Nyíregyházán töltötte, s meghatározó élményei nyUván ma is odakötik. Amikor nyugdíjba vonulása után, családi okokból az ország másik végébe telepedett át, aligha lehetett könnyű beUleszkedést remélni. O azonban sikeresen cáfolta meg az ismert közmt)ndást: "öreg fát nem lehet átültetni". Úgy tudott helyet taláhii