Hiúság vására I-II. [antikvár]

A FÜGGÖNY ELŐTT Mikor a vásári komédiás-bódé gazdája ott ül a függöny előtt az emelvény deszkáin, a zsibongó világ láttára hirtelen valami mélységes mélabú szállja meg. Van ott evés-ivás, udvarlás meg bolondítás, kaczagás meg annak az ellenkezője; szivaroznak, csalnak, hajbakapnak, tánczolnak és muzsikálnak: a hetvenkedők tolakodnak, a nyalkább legények meg kacsintgatnak az asszonyokra, a gazficzkók űzik a zsebmetszést, a rendőrök lesben állnak; a szemfényvesztők, csepűrágók (már mint hogy a többi csepűrágók, az Isten verje meg őket) ott kiabálnak teli torokkal a bódéjuk előtt; a daróczos parasztok elbámészkodnak az aranycsillámos kötéltánczosok meg a szegény, kiföstött képű, vén bohóczok láttára, mialatt az enyveskezű zsebtolvajok a hátuk mögé lopózva, a zsebükben turkálnak. Úgy bizony, ez a HIÚSÁG VÁSÁRA; semmiesetre sem valami erkölcsös hely; sőt még csak nem is valami víg, noha lármásnak elég lármás. Vegyétek csak egyszer szemügyre a komédiások arczát, mikor dolgukat elvégezve, otthagyják a színpadot, nézzétek meg a bohóczot, a mint lemossa arczárói a kendőző pirosságot, mielőtt ebédhez ülne feleségével meg az apró pojáczákkal ott a sátorponyva mögött. A függöny tüstént fölgördül ismét és a bohócz akkor megint czigánykereket fog hányni, közben odakiabálva a közönség közé: „Adi' Isten, pajtás!" Az, a kiben egy kicsit elmélkedő természet lakik, az ilyen vásár láttára, fogadok, hogy nem fogja valami feneketlenül nagynak látni sem a maga, sem a mások vígságát.