Hivnak a csillagok [antikvár]

Részlet a könyvből: Este nyolc óra körül járt. Paál István öltözködni kezdett. Az ötórás gyerekzsivaj után most különös hangsúlyt kapott a csönd. A tanterem sarkai eltüntek a sűrűsödő estében. A porcellányernyős lámpa fénykörében néhány megviselt szék, meg a pattogzó tetejü zongora álldogált. Az ablakokon benézett a süllyedt téli ég, meg a havas háztetők legcsúcsa. Este nyolc óra volt. Hányadik ilyen este? Maga se tudta pontosan. Néha úgy érezte, évtizedeket töltött már el ebben a poros, nyikorgó padlóju iskolateremben. Máskor meg a tegnap frissességével pattant elő az indulás. Az első csetlés-botlás a muzsika útjain. Néha gyűlölettel csukta le a zongorát: úgy vélte, a sárgára vásott billentyűk gonosz őrlő fogak, amik az őéletét fogyasztják szívós lassúsággal. Sokszor meg az ötórai munka után odaült még a hangszerhez. Sejtelmes, kúsza frázisok nyiladoztak az ujjai alatt. Az ablaküveg halkan zirrent, a felriasztott csend tovább vitte a hangot a kihalt épületben. - Kizongorázta magából a robotot, - szokta volt mondogatni önmagának.