Hála [antikvár]

A lapélek minimálisan foltosak, a gerinc enyhén elszíneződött.
Az a fiatal, magányos, érzékeny és önérzetes nő, aki Anóka Eszter első novellás kötetében minduntalan felbukkan, az életből régtől fogva igen ismerős. Kétféle konvenciórendszer között próbálja megvédelmezni függetlenségét, szabadságát, emberi méltóságát. Az egyik szerint gyanús, megbízhatatlan, zavaros elem, mert a józan, polgári élethez szükséges kompromisszumokat nem hajlandó megkötni, nem ismeri el a férji jogot az asszony egyéniségének megcsonkítására. A másik konvenció azt várná el, hogy gátlástalanul éljen kötetlenségével, igények, elvek nélkül, ő azonban szerelemre, társra vágyik, s ezt a vágyakozást nem hajlandó kielégíteni az alkalmi ismerősöktől nyert pillanatokkal. E nézet szerint ez a nő futóbolond. Anóka Eszter novellái hősies életküzdelmében ábrázolják napjaink emancipált asszonyát, többnyire külvárosi környezetben, szegénységben egyedül nevelve gyermekét, de néha értelmiségi, "belvárosi" környezetbe is becsempészi, sőt előfordul, hogy a Nóra-hagyomány szerint elhanyagolt feleség, Anóka Eszter ábrázolásában e nő beszédmodora rideg. Nyers, őszinte, tüskés mondataiba azonban érzelmes, etikus nézeteket rejt, amelyeknek mind érzelmessége, mind etikussága mögött "aranyfedezet" van: a szenvedés. Természetesen más témák, más művészi feladatok is foglalkoztatják a fiatal írónőt, mégis legjellegzetesebb, legizgalmasabb vonása gyűjteményének e nőtípus megörökítése, napjaink körülményei, feltételei között.