Hogyan szeresd a lányodat [antikvár]

1.Első alkalommal az utca túloldaláról láttam az unokáimat, de nem mertem közelebb menni. A groningeni kertvárosi ház nagy ablakai alacsonyan voltak - szinte zavarba jöttem, milyen könnyedén elértem, amiért jöttem, és megijedtem, milyen akadálytalanul vehette őket birtokba a tekintetem. Persze én is védtelen voltam. Ha csak egyszer is kinéznek, azonnal meglátnak.A kislányokat nem érdekelték a kinti események. Elmélyülten tettek-vettek, saját apró dolgaikba mélyedtek. Szöszi kislányok, vékony, selymes hajszálaik úgy peregnek az ujjak között, akár a liszt. Egyedül voltak a nappaliban, szinte karnyújtásnyira tőlem. Ha megkérdezik, mk keresek ott, zavarban lettem volna. Le is léptem.Megvártam, amíg besötétedik, és lámpát gyújtanak a házban. Ezúttal közelebb merészkedtem, pár pillanatig haboztam, mielőtt átmentem volna az úttesten. Kis híján bekopogtam az ablakon. Megdöbbentett a családtagok könnyed természetessége. Nem így emlékeztem a lányomra - lenyűgözött jelenlétének