Holtomiglan, holtodiglan [antikvár]

Részlet: "Az ablakot kovácsolt vasrács fogta be, a rács egymásba fonódó rózsákat ábrázolt. Annuska agyán átsuhant valami történelmi emlék, a piros és a fehér rózsa harca, de nem akart most könyvekre gondolni. A pillanat tele volt élettel, és a könyvek a hideg tudományt, a szürke betűket jelentik. Rendszert, lezárt tapasztalatokat, kővé vált megállapításokat. Az élet pedig ott hullámzott körülötte, gazdagon és boldogan: szinte csöpögött belőle az illat és az íz, mintha egy érett gyümölcsbe harapna. A levegő simogatta és izgatta is, a júniustól volt parfőmös, a tájtól, amelyet még nem látott, a felébredő virágoktól, a gőzölgő földtől és párától, amelyet a tenger hozott. Egymáshoz szorította a két tenyerét, a csuklója is összeért, mind a kettő, vékony bőre alatt az izgatott erek egymáshoz simultak, a vére melegítette most a vérét."