Holttenger [antikvár]

I. Dr. Katona László segédlelkész vacsorázni indult a Szent György téren hervadozó parkon keresztül. A lombok már másodszor hulldogáltak a háború kezdete óta, s dacára a német császár közmondássá vált ígéretének, hogy „mire a lombok lehullanak, otthon leszünk", ez a keserves dolog egyre reménytelenebbül húzódott tovább s tovább. Igaz, hogy a Höfer-jelentések szerint mindenütt és folytonosan győztünk, itthon azonban a távol villogó-dörgő, diadalmas ha-ditényekkel egyenes arányban nőtt a piszok és nyomorúság. Megjelentek a kenyérjegyek, zsírjegyek és mindenféle jegyek. De kenyér helyett valami tintakék kocsonya nyúladozott a tányér mellett, a zsírt pedig már mindenki csak az igazi nevén, margarinnak hívta. A szép fehér kockacukor helyett először kristályt adtak a fekete mellé a kávéházban, szürke üvegszilánkocskákhoz hasonlót, ami hosszas kavarás után is törhetetlenül recsegett az ember foga között. De miután ezt sokat morogták az élvezők, egyszer csak megunta és eltűnt, helyet adván egy szennyes és büdös masszának, ami apró sárga nyüvekből képződött, s a nyers cukor zord nevét viselte. Dacára ennek nem ropogott, sőt gyorsan és engedelmesen szétolvadt a feketében, viszont kocsikenőcsöt csinált belőle, s szemérmetlenül illatozott. Ami magát a kávét illeti, már réges-rég nem volt kávé, hanem sok egyéb. Igazán csak kegyeletes emlékezésből itták a legki-tartóbb törzsvendégek, hogy a tradíció meg ne szakadjon a múlt és jövő között. Ezek kicsiségek. Katona László például könnyen túltette magát rajtuk. De ami a városból, az ő áhítattal rajongott városából lett, az mind elviselhetetlenebből gyötörte. A tiszta, csendes, úri város, 7