Holttengeri tekercsek [antikvár]

Mi kortársi tanúk, és aktív résztvevők, kibonthatjuk és továbbíthatjuk a múlt üzenetét, ez az egyetlen, amit nem tehet meg más helyettünk. Úgy kell őrizkednünk a hazugságtól, mint halálos bűntől. Nem heroizálásra és nem deheroizálásra - az igazságra van szükség. Szerényebb leszek: legalább az igazságnak arra a töredékére, amire képes vagyok. Nincs más közös nyelv, ami párbeszédet tenne lehetővé az új generációval. Manapság sokat beszélünk a múltról, az emlékezők két világosan elkülönülő táborra bomlanak. Egyik az eredmények, másik a hibák és bűnök krónikása. Két előítélet csap össze, mely nem annyira az objektív tényekből, mint inkább mai céljaitól befolyásoltatja magát. Egyikhez sem szeretnék tartozni, s az arany középúthoz még kevésbé. A középút absztrakció, takarja az ellentétekben mozgó történelem valóságos mozgását. Ebből a dilemmából csak a történelmi konkrétság, egyfajta szocialista kritikai realizmus vezethet ki. Azért mondom így, mert nem történelmet, hanem regényt írtam. Nem politikai memoárt, nem kulcsregényt - csak regényt, költött szereplőkkel és gyakran valóságos szituációkkal. Az emlékezés újra átgondolást, tehát kritikai szemléletet igényel, egyéntől és társadalomtól egyaránt. Nemcsak az igazság keresése követeli ezt, hanem a hűség, ami a múlthoz és a jövőhöz is köt. Az ellentmondásokkal teli múlt olyan mértékben válik tanulsággá, amennyire képesek vagyunk azt a kritika mérlegére helyezni. Szeretném, ha regényem egy lépést jelenthetne ezen az úton. A Holttengeri tekercsek része egy tervezett nagyobb írásnak, s ha kiváltana bizonyos érdeklődést az olvasók körében, folytatni szeretném.