Homo doktor kisérlete [antikvár]

Részlet a könyvből:A Szajna partján, ahol nappal a virágpiac szokott lenni, az éjszaka néma csillagai alatt nagy csönd uralkodott. Kihalt volt a vidék és egy sápadt, nyurga fiatalember egyedül támaszkodott a partvédő alacsony falának. Ezen "pararpet"-n nyári napokon virágcserepek szoktak állni és szép asszonyok, innen viszik haza virágaikat. Szokatlanul hideg novemberi éjszaka volt. A csillagok úgy ragyogtak, mintha kifényesítette volna őket az éles szél, amely megvacogtatta a fiatalember fogait. Vézna termetén szorosabbra fogta vékony és egyetlen kabátkáját, feltürte gallérját és nézte a vizet, amelybe a Quai lámpásai nyugtalan sávokat vetettek.- Tehát mindennek vége! - mondta magában a fiatalember. - Nem lehet az enyém Marianne. Az első nagy akadálynál, amelyet az élet állított elém, már megbuktam. Gyönge vagyok a harcra. Nincs könyököm, nincsenek körmeim, amelyekkel kivívhatnám magamnak azt a falat kenyeret, amellyel Mariannet és magamat megmenthetném az éhínségtől...