Hősi halált halt Franciaországért [antikvár]

Részlet a könyvből: 1923. október 4. Bukarest elnyujtózva sütkérezett a sugaras őszi délután langyos melegében. Az emberek még nyáriasan öltözve jöttek-mentek, de a fákról leperdülő levelek már az őszi elmúlás, a közeledő tél sejtését zizegtették. Az egyik utcában, komor, barna ház előtt lerongyolódott fiatalemberek várakoztak. Kettes-hármas csoportokba verődtek, ide-oda ténferegtek és egyre a kaput nézték s a kiszögezett réztáblán a felírást: "Attaché Militaire Francais". A csoportoktól odébb - mintha ott felejtették volna - magános alak álldogált a járda szélén. Szomorú volt, letört és mind között talán a legkopottabb. Most egy robosztus termetű, bozontos hajú, fiatalember lépett hozzá és vállára tette a kezét: - Ne búsúlj, Jancsi bátyám, nem leszel egyedül. Én is veled megyek. A megszólított egy darabig nem válaszolt, majd szinte kérő hangon mégis megszólalt: - Még te is keserítesz, Laci? Mégegyszer kérlek, hogy tégy le a dologról. Nagyon fiatal vagy és semmi okod, hogy velem jöjj. Tudod te, mi az az idegenlégió? Én se tudom, de végigcsináltam a világháborút és legalább hozzászoktam a szenvedésekhez, a nélkülözésekhez. És az én számomra, tudod jól, úgysem élet az élet. De itt vagy te a tizennyolc éveddel. Nem valami egyszerű kaland ám az, amire vállalkozni akarsz. Gondolj édesanyádra...