Hősnő [antikvár]

Részlet: A sötét szoba csendjének nyugalmat és biztonságot adott a két egyenletes lélekzet. Mintha lépést tartott volna egymással a kettő: most beszívják a levegőt, most kilehelik, majdnem zajtalan kis zajjal, rebbenésnyi sóhajokkal. A beszűrődő derengés óvatos, híg fénye megérintett egy-egy bútort, megvillantott egy-egy tárgyat, a széken heverő inget, a földre pottyant gallért. Csend, figyelés, felfüggesztett élet. Az ébresztőóra berregni kezdett. Megszólalt és elhallgatott, mintha elvágták volna a torkát. Egy kinyúló kéz rácsapott és elnémította. Az egyik ágyban felült valaki és hallgatózott: mélyebb, ellenkező sóhajtás odaát, nyujtózkodás, fészkelődés, kis krákogás azután, - de nincsen semmi baj, már folytatja az alvást egyenletes, megbékélt lélekzetvétellel. Két apró láb lendült ki az ágy peremére, tévedhetetlen biztonsággal belebújt a jámboran várakozó papucsokba és zajtalan surranással az ablakhoz osont. Rátette kezét a redőny húzózsinórjára, óvatosan húzni kezdte: szinte milliméterenként húzta feljebb és feljebb. Ha megreccsent a redőny, kis szünetet tartott, ijedten megfordult, hogy megnézze az alvót, meghallotta-e, s csak aztán merte folytatni munkáját.