Hosszú az út hazáig [antikvár]

1. FEJEZETA hallban fülsértőn tiktakolt az óra. A hatéves Gabriella Harrison némán lapított a faliszekrény sűrű sötétségében a télikabátok között, amelyek szúrták az arcát, miközben minél mélyebbre próbált furakodni közéjük vézna testével. A szekrény hátuljába igyekezve megbotlott anyja egyik téli csizmájában. Remélte, hogy ezen a helyen senki sem találja meg. Rejtőzött itt már máskor is, jó búvóhelynek látszott, ahol sohasem keresték, főleg most, a New York-i forró nyárban.A szekrényben alig volt levegő; a kislány tágra nyitott szemmel fülelt a közeledő léptek tompa neszére, még lélegzetet se mert venni. Ahogy anyja nagyvároson átsüvöltő expresszvonat módjára viharzott el élesen kopogó magas cipősarkain a szekrény mellett, a sötétben mozdulatlanná merevedett gyermek szinte érezte arcán a szelét. Megkönnyebbült, megengedett magának egy szusszanást, egyetlenegyet, majd ismét visszatartotta a lélegzetét, mintha még ezzel a hanggal is fölkelthetné anyja figyelmét. Hatéves létére tisztában volt vele, hogy anyjának varázsereje van. Mindenütt megtalálta őt, mintha csak szag után menne; feltartóztathatatlanul követte a nyomát. Mindent látott, mindent tudott. Gabriella bizonyos volt benne, hogy bárhol rejtőzzék is, anyja előbb-utóbb úgyis rátalál. Mégis bujkált, mert legalább meg kellett kísérelnie a menekülést.Gabriella kicsi termetű volt a korához képest, alacsony, vézna gyermek; hatalmas, kék szemével, puha szőke fürtjeivel tündérkére emlékeztetett. Vadidegenek is elálmélkodtak, hogy szakasztott olyan, mint egy angyalka. Legtöbbször olyan riadtnak is látszott, mint egy angyal, aki lepottyant a földre, és nem tudja, mire számítson. A mennyekben aligha készíthették fel arra, amivel élete hat kurta éve alatt találkozott.Odakint ismét kerepeltek az anyai cipősarkak. Ezúttal erélyesebben kopogtak a padlón. Gabriella sejtette, hogy a hajtóvadászat nagyobb lendülettel folyik. Saját204