Hóvihar [antikvár]

POLIKUSKA I. - Amint parancsolni méltóztatik, nagyságos asszony! De Dutlovékat sajnálom. Mind egyformán derék fiú; de hacsak egy cselédet nem állítunk ki, közülök kell egynek mennie - mondta az intéző. - És különben is most mindenki rájuk mutat. Egyébként, amint akarni méltóztatik. S ezzel jobb kezét rátette a balra, mindkettőt hasa előtt tartva, fejét a másik oldalra hajtotta, halk cuppantással beharapta vékony ajkait, forgatni kezdte szemeit és elhallgatott, nyilván azzal a szándékkal, hogy sokáig fog hallgatni és ellenvetés nélkül hagyja mindazt az ostobaságot, amit úrnőjének kellett szavaira felelnie. Az intéző cselédsorból származott, borotváltarcú volt, hosszú (különleges, intézői szabású) kabátot hordott, és most, egy őszi este, jelentéstétel végett állt az úrnője előtt. A jelentés, az úrnő fogalmai szerint, abból állott, hogy végighallgassa a beszámolót az elintézett gazdasági ügyekről és rendelkezzék az elintézést várókról. Az intéző, Jegor Mihájlovics fogalmai szerint viszont a jelentéstétel szertartás volt, amely megkívánta, hogy nyugodtan álljon kicsavart lábfejekkel a sarokban, arccal a dívány felé, végighallgasson mindenféle, a dologra egyáltalán nem tartozó fecsegést és különböző eszközökkel rábírja az úrnőt, hogy gyorsan és türelmetlenül »jól van, jól van«-t mondjon Jegor Mihájlovics minden javaslatára. Most a sorozásról volt szó. Pokrovszkojenak három újoncot kellett kiállítania. Kettőt közülök kétségtelenül maga a sors szemelt ki, a családi, társadalmi és gazdasági körülmények összeesése révén. Ami őket illette, nem lehetett semmi nézeteltérés vagy vita sem a faluközösség, sem az úrnő, sem pedig a közvélemény részéről. A harmadik vitás ügy volt.