Három meztelen férfi és más elbeszélések [antikvár]

Pár oldal szélét nedvesség érte, összetapadás miatt a borítás kissé sérült. Védőborítója elszíneződött.
Franz Fühmannt ismeri a magyar közönség: számos versén, egyéb írásain kívül négy önálló prózai kötete jelent meg eddig magyarul. Franz Fühmann ismeri Magyarországot, a magyar irodalmat: Ady, József Attila, Radnóti verseit fordította, az egyik legfrissebb műve pedig - budapesti útinapló. A 22 nap vagy az élet felé fordulatot jelez Fühmann pályáján. Az ötvenéves Fühmann, aki jóformán gyerekfejjel és romantikus lelkesedésel vonult be katonai szolgálatra a háború idején, majd 1949-ben tért haza szovjet hadifogságból, az NDK nemzeti díjas írója, túl az élet dantei felén, újabb önvizsgálatba fogott. Írói életének két évtizedét szentelte arra, hogy leszámoljon ifjúkora bódulatával, és elbeszélje belső átalakulása folyamatát; budapesti naplójában férfiönmagával néz szembe, világképe elmerült elveit lazítja, és mind éberebb tekintettel méri fel azt a valóságot, amely körülveszi. Új kötetének nyolc novellája a múltból a jövőbe ível. A kötet élén sorakozó, régebbi elbeszélések a gyerekkort idézik, a gyerekkor valóságát és a gyerek álmokkal teli fantáziavilágát, meg azt a folyamatot, ahogy a felnőttek társadalma magához hasonlítja a saját külön világába zárkózó gyereket, szétrombolja játékait, de nem azért, hogy a valóságra nyíljék a szeme, hanem hogy a társadalom mesterséges illúzióit, hamis játékszabályait kényszerítse rá. Ez a folyamat fordul tragikussá, amikor a gyerek katonává serdült, a háborúban: mesterséges álmai gőzében emberségét veszti el, mielőtt maga is áldozattá válnék. A következő, újabb keletű novellák a jelenben játszódnak. Hangjuk szenvedélyes és szatirikus - ez is megkülönbözteti őket a korábbi írásoktól. Az írói szenvedély a tiszteletre méltóvá jegecesedett hazug formákat sújtja, az ünnepi arculatú erőszakot; a szatíra azokra vág, akik otthon érzik magukat ezek között a formák között és érdekükben áll, hogy mit se változzanak; a tisztelet pedig azoké, akik - mélyen e formák alatt - mégis természetesen élik a maguk nyílt, emberi életét. A kötet utolsó elbeszélése látszólag sci-fi. Arról szól, elháríthatjuk-e vajon a fenyegető rosszat, ha előre látjuk, hogy bekövetkezik. Meg arról, hogy mindenképpen meg kell próbálni.