Három éposz [antikvár]

E három éposz eszmélkedésem, gyászom és örömöm hármas csillagképe! Bár teremtődés-idejük, megteremtődésük térideje és időtere, más és más belső kozmikus pillanatok gyönyöre volt, mégis: hármas-egységük csillagtest-lángolása ugyanabból az egységes anyagból lövődik ki, mert egy az anyag, a kozmikus térben s az agy tudat-terében e vers-époszok csillaganyaga és csillagtér-anyaga, csillagközti téranyaga, vagy élő s holt anyagpon tokkal lebegő haláltalan fekete csöndje. Ez az anyag (mint a fizikában, a valóság kozmikumában, a fizikai létben, a vegyi és biológiai létben) az élő szív gyötrelmeiből, szánalmából és szerelméből, piros szabadságból, árnyéktalan halálból, lehetetlen-árnyékú haláltudatból, emlékek megkövült fenyőtoboz-csápos szúnyogpillanataiból, holtakból, múlandókból, halandókból, temetőkből, az új történelmi megvalósulás akaratából, szívem szerelmes szégyenéből szerveződött versakarattá: atomjai szív-cafatok, szerelem-cafatok, halál-cafatok, s a szabadság ifjúi mámorának sose-őszülő kamasz-hite! Mert én az éposz-versekben nemcsak énekeltem, hogy a szóban a halott és élő dolgok megmaradjanak, szétmállatlanul és rothadhatatlanul a halandóság szívei és a szabadság gyors kamasz-szívütései. Akartam, hogy megmaradjon az esendő teremtésben: ifjúságom, s e nép ifjúsága, s virágozzék örökké az anyag testté alakulván (csillaggá, égitest-tömeggé, vagy biológiai szervezettségű vegyi s fizikai létté) a teremtő költészetben. És mit akartam még? Állítani emlék-örömöt, emlék-állandóságot a szabadságban: azoknak, akik megérdemlik a gyermekszívű hála-gyermektől (a pompában és a gyászban) a megőrzés minden kegyetlen kegyelmét! Jobban, mint a Kréta szigeti mítoszi királyok kék selyemgyűrődés robbanás-vízkupacainak anyagszigeteiben fekvők! őrzés-álarcai, az aranyhártya ránc-álarcok, amik mögött a rothadandó hűs és a korhadandó koponyacsont nem maradt meg, csak a penészes árva sziget-föld mikrobás tenyésző magánya. Virágzó élő koporsót építettem a vers-époszokban, virággal-burjánzó élő, lélegző kristálytéglákat, hogy akik és amik e kristályanyag húsába forrasztva mosolyognak, dacolnak, élnek, gyászolnak és szerelmesen fölszabadulnak: a halandóság ellen rózsáztassák eleven testük és élő szabadságuk múlhatatlan rejtelmét és kegyetlen tisztaságát.