Hű volt mindhalálig [antikvár]

Mihály bácsi, az ősz udvaros ember, végigment a keskeny, kövezett gyalogúton, amely a kastély felől az istállók felé vezetett. Éles szemével messziről vizsgálta a lovászlegény munkáját, ahogy a négy karcsúlábú állatot nyergelte. Mihály bácsi elégedetten mosolygott fehér bajusza alatt. A maga nevelése volt ez a négy paripa és kis urának szánta már születésük pillanatában. Nem szólt, nem dícsérte a legényt, hiszen illő, hogy hiba nem essék a dolgában, csak szeretetteljes paskolással nyugtatta a remegő izmú, kényes állatokat, amelyek nyugtalanul érezték magukon a szerszámokat.