Húsz óra / Az áruló [antikvár]

Lapjai / lapélei foltosak, Kötéstáblája kopottas
Húsz óra eseményeiben húsz év történetét mondja el Sándta regényes krónikája: keserű élmények szórják szét, s történelmi igazságok fogják egységbe a falu népét. Tragédiák színhelye: könny-vér, süket-konok gyűlölet színhelye volt nemrégiben a falu. Pedig akik szereplői és okozói voltak a tragédiának, azokat is az igazuk tudata hajtotta, mert az egy fészekalja, a régi közös cselédsors különbözőképpen formálta őket: gerinces-bátrakká az erősszívűeket, s félős-puhákká a gyengébbeket. A paraszti - különösen a szegényparaszti élet keserűségeiről, fájdalmáról kevesen vallottak olyan mélységgel, hitelességgel, egyben mesébe hajló költőiséggel, mint Sánta Ferenc. Hangja most szándékosan visszafogottabb. Önnön belső igazságukban, de közelről, kérlelhetetlen pontossággal vallatja hőseit. Mint a krónikás, aki egész hűséggel szólhat csak, mert a teljes igazságot kell elmondania. Ki az áruló? Václáv Jásek, a huszita harcos, Jan Zsitomir, az egykori diák, később császári zsoldos, Eusebius püspök vagy a Tábor-hegyi szegény paraszt? Az író őket idézi éjszakai órákon, velük beszélget, vitájukat hallgatja. Ki az áruló? Vagy kik az árulók? Az olvasónak kell eldönteni. Segít hozzá az író? Igen. Pedig nem mond ítéletet az árulók felett, de félreérthetetlenül kimondja, kinek van igaza. Nem lehet másé az igazság, csak azé, aki nem is kevés hibával és tévelygéssel, mégis őszintén a népek kívánja szolgálni. Minden más időpont és magatartás objektíve árulás; legyen az elfordulás a haladás ügyétől, önzés, hedoizmus a szeretet nevében vagy értetlen belenyugvó passzivitás.