Huszonnégy óra [antikvár]

Részlet a könyvből: A vacsora végetért és az öreg Hector Champion, mint Lucullus, puffadt-fehéren ült az asztalfőn, kezében karcsú kristálypohárral. Tekintetét végigjártatta a szépen terített asztalon. Olyan, mint egy ékszer, gondolta lustán, bizar ékszer ezzel a négy családi kandeláberrel és a magas gyümölcstartóval. Mandarin- és feketeszőlőfoglalatban ananász. A sárgás, avult csipketerítőn poharak, bennük kitűnő borok maradéka: a kisebb poharakban Chablis sápadt aranya, a széles kristályokban mézszínű pezsgő és a nagy serlegekben Romanée-Conti gazdag vöröse. Most pedig előtte és a másik három férfi előtt az aranybarna Brandy finom aromája szállongott. Hector nagyon szépnek látta ezt az asztalt, puszta megpillantására elfeledte, hogy ő maga csak egy Vichyt és három kétszersültet fogyasztott és hogy holnap talán közlik vele: mindössze három hónapot élhet még. A szoba, amely körülvette és eltörpítette az asztalt, még csak fokozta a teríték szépségét. A szobát darabonként hozták egy Rue de Varennes-i palotából, amely egykor egy bíbornoké volt és darabról darabra újra összeállították itt Amerikában, ebben az óriási lakásban, húsz emeletnyire az East River fölött. Micsoda munka volt!