Huszonnégyen kezdték... [antikvár]

JAJ DE BAJOS FALUSI LÁNYHOZ JÁRNI1A nyár mág tüzel, a határban végestelen-végig aranyosan sárgállanak a !kepék. Ijedten keres búvóhelyei: a Inyúl, nem italálja többé a kalászok védelinetnyújtó erdejét. Csak a kukorica zöldéi még frissen a lankákon, a napraforgó aranyos tányérja forog a nap után, parlagi galambok és verebek csapata szálldos felette, hogy kicsipegesse a maga dézsmáját, amely azóta jár neki az embertől, mióta földműves és madár van a világon. Merre a szem ellát/pusztákon és falvakban cséplőgépek dolgoznak a porfelhőbe burkolt szérűkön, zajuk ott zsong a tarlók felett, átszűrődik az akácerdő fái között és sajátságos, lüktető mormolással tölti be a szelíd, dunántúli tájat.Július . . .Minden hónapnak megvan a maga színe, képe, hangja. A főszereplő a mindig más és más alakban megjelenő munka. Márciusnak barna a színe, mint az ekevasforgatta rögé 'a friss szántáson, április a nyújtózkodó vetéstől kapja mosolygó zöldjét, májusban pattan a bimbó és tarka virágeső várja az érlelő nyarat. Júniusnak aranyszőke a színe, kaszapengés a hangja. Július pedig sárga és a gép zúgásával kiáltja világgá a betakarítás örömét. A gépnél emberek dolgoznak, éppen úgy, mint márciusban a szántáson, áprilisban a vetés közt, őszön a tarlón. Az ember keze év-ezredről-évezredre, évszázadróL-évszázadra jobban behatol a természet egykor háborítatlan birodalmába. Nem könnyű ellenfél a természet, nyakas és szívós, mint gyermekei: a tarack, a gordony, a konkoly, melyeket újra meg újra harcba küld az ember ellen. De az ember is szívós és egymásután foglalja el az újabb és újabb állásokat. Ahol egykor a természet volt egyedül az úr, ott kénytelen egyre inkább megosztani az uralmat. Először a római rabszolga-tartóval, azután a magyar királlyal, majd a zirci papokkal, sok évszá-3