Ida Elisabeth I-II. [antikvár]

Részlet: Amikor Ida Elisabeth a klinika kapujából az autóhoz sietett, úgy érezte, mintha a városra sűrű, fekete éjszaka terült volna. A sárga fények szinte a sötétség súlyos takarójából szivárogtak az útmenti hókupacokra. A szemközti boltok végesvégig ragyogtak, de az emeleteken csak egy-egy függönyös ablak hunyorgott. Az úttesten húzódó sínek csillogtak : fölöttük a villanylámpák gyöngysora izzott s néhány araszra elkékítette a sötétséget. A város szinte egy üst mélyén feküdt; a fehér hegyek köröskörül átvillantak a homályon, míg a domboldali házakból apró fénypontok tűztek ki. Végül az éjszaka leereszkedett, hidegen és feneketlenül. A mennybolt alighanem kitisztult, de a kivilágított útról nem látszottak a csillagok. Az egyik nővér autóba ültette a bebugyolált fiúcskát s a másik a soffőr mellé tette a csomagokat. S az asszony ölébe vette öcsikét s úgy robogott el. A lámpák sugarai be-becsaptak hozzá s ez újra megrögzítette benne a ki jöttekor támadt érzést - e mesterséges világítás egy kút fenekéről tör föl s odafönt súlyos, végtelen éjszaka terjeng.