Ifjabb Fromont és idősb Risler [antikvár]

Részlet a műből: "- Chébené asszonyom! - Nos, fiam? - Boldog vagyok... Legalább huszadszor mondta már aznap a derék Risler, hogy boldog s mindig egyképen ellágyult s jámbor arccal, ugyanazon a lassú, tompa, mély hangon; olyan hangon, amely elfojtja megindulását és nem mer fennen beszélni attól féltében, hogy nagy hirtelen könnyekbe talál fúlni. Már pedig Risler a világ minden kincséért sem akart ebben a percben sírni; micsoda látvány is lett volna egy férj, aki a nászlakoma kellő közepén elérzékenyül! Pedig bizony nagy kedve volt hozzá. Boldogsága majd megfojtotta, szorongatta a torkát, nem engedte szájára a szót. Mindössze csak ennyit bírt időnkint, kissé remegő ajkakkal, mürmögni: » Boldog vagyok... Boldog vagyok...« Valóban, volt is oka rá. A jó ember kora reggel óta úgy érezte, hogy nagyszerű álom ragadta a magasba; olyan álom, amelyből hirtelen, kába szemekkel ébredni úgy fél az ember. Ám az ő álma - legalább neki úgy tetszett - sohasem fog véget érni. Reggel öt órakor kezdődött az s íme, most este tíz órakor - pont tíz órakor a Véfour nagy lábasórája szerint - még mindig tart."