Ifjukor [antikvár]

Részlet a könyvből. Huszonhárom éves voltam, amikor először találkoztam vele. Huszonhárom éves, s az élet csodáitól nem egészen épelméjű. Részeg mászkálások járták akkor; keserves sírással voltam tele, és elfojtott dühhel. Késő őszszel volt, estefelé, az utcán; emlékszem, szédült estém volt; - ekkor találkoztunk. Egy idősebb asszony volt vele. Megnéztük egymást, rámnézett, ránéztem, és ezzel vége volt. Vagy öt lépéssel később föleszméltem. Mi volt ez? - riadt föl bennem, és megálltam. Mi volt ez? Utánafordultam. Már akkor meszszire jártak. Én ezt az arcot valahol már láttam. Valahol már láttam ezt az arcot, - gondoltam. De miért nem állítottam meg? Néztem, néztem. Már nem látszottak; csak a nyomuk látszott és az se igazán. És miért állok itt? Miért nem rohanok utána? Utánafussak? Futni kezdtem; de elszégyeltem magam. Ostobaság, - gondoltam, és megálltam. Nagyon nagy ostobaság; jobb lesz, ha hazamegyek már.