Ifjúság, szerelem... [antikvár]

I. Az eseményeket és a tetteket, ha nem jegyzik föl, köd borítja és elnyeli a feledés sírja, míg a leírott dolgok mintha lelket kapnának . .. Mi tehát az én életem és általában mik az emberi események és tettek ? Egy félévszázaddal ezelőtt születtem, Közép-Oroszországban, falun, atyám birtokán. Kezdetünk és végünk érzése nem él bennünk. És igen sajnálom, hogy megmondták nekem, mikor is születtem. Ha nem mondták volna meg, fogalmam sem volna koromról, - annál kevésbbé, mert még mindig nem igen érzem terhét - és nyilvánvaló - megszabadultam volna attól a kellemetlen gondolattól, hogy tíz vagy húsz év múlva egyszerre csak azt az ajánlatot kapom: tessék meghalni. És ha lakatlan szigeten születtem volna is, élnék, még magáról a halál létezéséről sem volna halavány sejtelmem sem. Ez volna aztán a boldogság ! - szívesen teszem hozzá. De ki tudja? Talán nagy szerencsétlenség volna. És vajjon igaz-e az, hogy nem volna róla sejtelmem? Nem születünk-e a halál érzetével? De ha nem, ha nem sejteném, hogy van, szeretném-e az életet így, ahogy szeretem és szerettem? És átadtam volna-e azt annak, aminek szinte maradék nélkül átadtam, - irodalmi mesterségemnek, azaz az események és tettek öntudatosításának és megelevenítésének, amire való törekvés talán csak az emlékezettelenség sírja előtt való rémületből származik?