Így urald a világot [antikvár]

Részlet: Tooting szeptember - Nem emlékszel rám? - kérdezi a férfi az ajtómban állva. Velem egykorú. Kopott farmert és barna pólót visel. Talán nincs pénze, talán multimilliárdos. Ez London. Ha milliárdos vagy, azt csinálsz, amit akarsz. Igazad van, és mindenki más, akinek nincs néhány milliárdja - és ez lényegében mindenki mást lefed -, téved. Kifakult, barna pólót viselsz, rajta apró lyukkal, csak mert. Mert megteheted. Valószínűtlen, hogy egy multimilliárdos állna az ajtómban. És a hangjában van valami, ami egy dél-londoni, Porschéval furikázó piti kalandorra emlékeztet. Persze a Porsche nem oldtimer, egyszerűen csak egy ósdi, ütött-kopott, rozsdásodó Porsche, biztosítás nélkül, a hátsó ülésen a tulaj srácai kuporognak, lábuk alatt fizetési felszólí- tásokkal, a tank meg csak félig van, mert az emberünknek egyszerre annyira futja. Az a fajta ügyeskedő, akinek a fajtáját a kihalás szélére sodorták az öten egy szobában szorongó litvánok, meg a katlevél rág-csálásától felbátorodott, villámkezű, enyvesujjú fiúk Szomáliából, akik nem ijednek meg egy kis verekedéstől a főváros peremén. - Nem - felelem. - Szóval nem emlékszel rám? -Mosolyog, de a mosolyában van valami fenyegető, mintha pénzzel jönnék neki, vagy nem adtam volna vissza a húsz évvel ezelőtt kölcsönkapott fűnyíróját. Egy iskolába jártunk? Munkatárs? Tangerből ismerhetem? A Három Királyokból? Nem, hiába, na, nem emlékszem, és nincs is kedvem ehhez. Akármi legyen is ez. - Nem.