Imágó [antikvár]

Az álom már jó egy hónapja ismétlődött: két terjedelmes, meztelen comb s a hozzá tartozó Dóri, mintha visszakívánkoznának az életébe. A lényegtelen eltéréseket, variációkat leszámítva nagyjából ez a fura látomás summája. No meg az, hogy a lány nem tiszta abban az értelemben, hogy rengeteg idegen kéz fogdosta a hajdani emlékezetében nagy ritkán érintetlenként, szűziesen fel-felvillanó testét, és hatolt bele mindenki, aki bármilyen halovány ingerenciát érzett erre. Szinte a semmiből tört elő, és makacsul, szemérmetlenül, száműzhetetlenül mutogatta magát minden éjszaka. Már az álombéh combok első látomásától felriadt, megijedt, az alvás és ébrenlét határán rövid ideig lebegve próbálta megfejtem, miért és hogyan fordulhatott ez elö, hiszen napközben, ébren vagy éjszaka, még rémálmaiban sem keveredett megbolydult életébe a lánynak akár a leghalványabb emlékfoszlánya sem igencsak hosszú ideje. Istenem, hát valami szerencsétlenség miatt megmutatkozott, gondolta az akkori első jelenés utáni bódultságban, és mintegy elhessegetve a szellemképet, nyugodtabb képregények nézegetésének reményével aludt vissza. Ám visszazuhant oda, ahol volt, a combok elé, melyek egyszerre hívogattak és taszítottak. Aztán menekülés-szerűen elérkezett az esedékes végső felébredés, a visszatérés a normális gondolatokhoz, az élethez. Egész nap nem jutott eszébe sem Dóri, sem az éjszakai látomása, melyben azok a bizonyos terebélyes combok uralták az álmok terét, mint valami robosztus emlékmű. No de jött a következő éjszaka, majd az utána következő, s ehelt egy hét, majd egy hónap mindinkább észbontóan ugyan-