Imágó [antikvár]

Prológus Tamara ült a tányérja fölött, és még az álmán merengve ette a híg tojásrántottát. Az anyja, Raisza Iljinyicsna íinom mozdulatokkal húzogatta hajában a ritka fogú fésűt, vigyázva, hogy ne nagyon tépázza meg a rakoncátlan gyapjat. A rádióban ünnepélyes zene zsongott, bár nem túl hangosan: a válaszfalon túl a nagymama még aludt. Aztán a zene elhallgatott. A szünet túlságosan hosszúra nyúlt, és valahogy gyanúsan. Aztán felcsendült az ismerős hang: - Figyelem! Itt Moszkva beszél. A Szovjetunió minden rádióállomásán. Kormányközlemény következik Tamara hajában megállt a fésű, ő maga egy pillanat alatt felébredt, lenyelte a rántottafalatot, és álmos-rekedt reggeli hangon azt mondta: - Anya, biztos csak valami vacak influenzajárvány, erre rögtön az egész országnak hírül adják De nem tudta végigmondani, mert Raisza Iljinyicsna váratlanul minden erőből megrántotta a fésűt, Tamara feje hátrabi-csaklott, a fogai összekoccantak. - Hallgass már - sziszegte fojtott hangon Raisza Iljinyicsna. Az ajtóban megállt a nagymama, olyan ősrégi köntösben, mint a kínai nagy fal. Sugárzó arccal hallgatta végig a rádióközleményt, és azt mondta: - Rajecska, vegyél a Jeliszejevszkijben valami édességet. Mégiscsak purim van ma. Különben meg azt hiszem, kinyiffant a Szameh. Tamara akkor még nem tudta, micsoda a purim, miért kell édességet venni, azt meg végképp nem, hogy kicsoda az a Szameh, aki kinyiffant. De hát honnan is tudhatta volna, hogy a