In Nomine Dei - Ezüstkönyv [antikvár]

Előszó Szomorú szívvel - és fájdalmas megelégedéssel mégis - vehetik kézbe olvasói Dr. Dénes Zsuzsannának a 2003-ban megjelent „Aranykönyv" (Csiga, csigaház, élet ) után, az általa „Ezüstkönyvnek" nevezett kis kötetben közzétett írásait. Hosszabb-rövidebb esszéinek „aranykönyvbeli" publikálása után is, idős korát meghazudtolva fiatalos aktivitással, szinte utolsó percéig, 2003. augusztus 7-én bekövetkezett haláláig munkálkodott korábbi anyagainak rendezésén, újabb - és legújabb - orvosi és irodalmi gondolatainak formába öntésén. Az Időskor és orvoslás című elsö rész a doktornőnek - nemcsak az elhagyott és beteg, hanem a jól karbantartott és deríís -idősek iránti erős empátiáját, a szűken értelmezhető geriátriai feladatokon is túllépő mélyen ennberi magatartását mutatja be. E gondolat - és gyakorlat - tengelyében, e poszthumusz kötet címadójaként is jelzett egyik munkájában az az igénye jut kifejezésre, hogy idős korban is mindazok, akik eljutnak a földi emberi életnek ebbe a végső szakaszába, képesek arra, hogy a betegségekkel együtt, esetleges szenvedéseken, fájdalmakon, kellő bölcsességgel úiTá tudjanak lenni. A második részben, Dénes Zsuzsanna doktornő szárnyaló képzelete a valóságos világot színezi ki. Élettelen dolgok válnak élővé; szinte naiv festőként, bizarr módon ábrázolja egy-egy köznapi tárgynak (kosztümnek, pongyolának, szalmakalapnak vagy vázának) gazdájához, vagy gazdáihoz való, „szür"-reális szférákat idéző bizarr viszonyát. És nemcsak a tárgyaknak van „emberi" viszonya a „tulajdonosaikkal", hanem - mint Picw: a