Ind éjszakák [antikvár]

PROLÓGUS. Betegen feküdt kristályos ágyán a nagy király. Keze erőtlenül tapogatózott a selyem takarón; fürge rabszolga hűs szorbetet kinált aranyserlegben, egy másik fűszeres paut hozott, egy harmadik egy findsa pompás cukorfilét; és egy negyedik, az ágy fejénél, illatos cuscus-ból készült legyezőt mozgatott, hogy hűtse a király lázban égő homlokát. A nagy király halálosan beteg volt. Száz csodaszép leány, a rács mögé rejtve, dalokat énekelt néki; száz fejedelmi ifjú járult eléje és térden állva mondották el nyolcvan ősének dicséretét és az istenek fiának szólították őt. Száz bölcs gyűlt köréje és fejtegették néki a szent Vedákat és mondották, hogy az istenek fia egyúttal a halhatatlanság fia és nem lehet sohasem a halál áldozata. / A nagy király halálosan beteg volt. Es most, amikor leszállt az éj, a király orvosának eszébe ötlött még egy csodálatos szer. A palota kapuja mellett lakott egy nagyon öreg ember, aki a szavakat oly csillogón tudta egymás mellé fűzni, mintha gyöngyök lennének és ezzel megbűvölte a lelkeket. Ezt a mesemondót hivatta tehát,