Indiából Kínába [antikvár]

Stein Aurél A hatodik világrész fölfedezése és a sarkok meghódítása után közelget az idő, amikor a terra incognita végleg eltűnik - a térképekről. A tengereket leigáztuk, a levegőeget keresztül-kasul szántjuk immár: diadalmas előnyomulásában nem állítják meg az embert sem a sarkvidék dermesztő viharai, sem a sivatagok szomjas homlokja vagy az örökhófedte hegyóriások világokat elválasztó láncolatai. És mégis! Ki győzné bejárni a Szaharát, vagy a Taklamakán sivatagot olyan apróra, hogy ne maradjon kikutatatlan egy talpalatnyi hely?! A lakatlan sivatagokat valójában még ma sem ismerjük. Elenyésző kicsiny az a terület, amelyen a sivatag vándora végigfuttatja tekintetét egy-egy bucka tetejéből, a homokbuckáknak ahhoz a tengeréhez, amelyet nem látott még emberi szem. Stein Aurél, minden korok legnagyobb és legkitartóbb sivatagi vándora, írja egy levelében: "A romokban heverő emberi lakóhelyek, kihalt fák, elhagyott csatornák és az ősi telepek másegyéb nyomait fürkészve a Takla-kamán, vagy a szélvájta Lop-nor sivatag homokba temetett telepeinek buckái között: ismét és ismét elfogott a vágy, vajha áttekinthetném a térszint megfelelő magasságból. A gondolat, hogy sárkány-repülőt kellene magammal vinnem és azzal sz állanom föl, erősen kísértésbe ejtett 1906-8. évi utazásomban... semmi kétség, hogy a repülőgép segítsége nagyon lecsökkentené az arheologiai munka elé tornyosuló akadályokat Kínai-Turkesztán elriasztó sivatagjaiban..."