Írott munkák [antikvár]

Úgy hiszem, mindig bujkáltam. Először a józsefvárosi konyhánk hátsó végében, ahol egy kerevet volt, egy szennyesláda és a vaskályha, s ahol szörnyű háborúkat vívattam papírkatonákkal. Télen a halott papírkatonákat elnyelte az izzó kályha. Néhány közülük hősként halt meg, de elfelejtettem őket, bár nevük volt. Egy híres hadvezért eltemettem az udvari ecetfa tövében. Arany páncélját gyufásdobozban vitte a túlvilágra. Aztán átbujkáltam a hatvanas, hetvenes éveket. Nagyon gyorsan jött és múlt az idő. Tizenkilenc éves hadműveleti rajzolóként a Bakony térképére atomcsapások sárga köreit kellett rajzolnom. Tíz percre a lélegző Balatontól, bele kellett merülnöm e rámkényszerített tébolyba, mert a másik alternatíva egy Kelet-európai katonai börtön lett volna. Mivel tudásom nyomorult volt, elhatároztam, hogy tanár leszek. Rajzolni, festeni nem tudtam, döbbenten álltam a Föld mágikus jelensége előtt, ezért Egerben a rajz-földrajz szakot választottam. Újabb éveket bujkálhattam zavartalanul.