Isten leventéje [antikvár]

Ezer év ködén által nehéz visszaszállnunk a liliomos királyfi korába. Más nemzet szerencsésebb, mert emlékezetének szálai, ha vékonykán is, átfeszülnek az idők roppant távolságán, s néhány ékes kéziratos könyv, néhány épen maradt leveles láda, kápolnák, dómok, sírboltok elégséges anyagot adnak a régmúlt idők képének megrajzolására. Nálunk kétszer szakadt el a fonál. Elvágta a tatárjárás, tűzbe, vérbe és rémségekbe fojtva életünk első háromszáz esztendejének minden emlékezetét; s elvágta a török veszedelem, amely új szenvedéssel és új hatásokkal telítve a nemzet lelkét, eltörölte a megelőző három század eleven hagyományait. S ha van is néhány töredékes oklevél, kézirat, faragott és írott kő, legenda és szürkére fakult mese, nem csillognak faji tudatunk mélységeiben ama régi idők s napok színes képei; nem költ róluk dús mesét s nótát a nép, mert amit tud róluk, nem önmagából, hanem iskolás könyvekből tudja. Halványan, de mégis csak pislog ama régi idők egyetlen mécsese népünk lelkében, az, amely az oltárokon lobbant valamikor lángra...