Istentelen század [antikvár]

Lapjai / lapélei foltosak
Az Istentelen század című regény, joggal állíthatom, a kor nagy társadalmi regénye. Számos dokumentumokra épülő írás, forgatókönyv jelent meg az elmúlt negyven-ötven évről, de igazi szépirodalmi mű nemigen. Mi Marton erénye? Mint a többi írásaiban is, képes úgy analizálni, hogy az olvasó magára ismer, miközben fekete humora sosem hagyja el. Ismeri az embereket, képes őket leleplezni, hőseit nem hagyja megbújni a látszatmegoldások sikamlós talaján. A regényben szereplő két nagymama sorsa magában hordozza az elmúlt diktatúra összes bűnét, hazugságát. Félelmetes erővel bíró hősök. Az olvasó örökre megjegyzi őket. Klasszikus görög drámák hangulatát idézik a könyv idős emberei. Marton ebben a műben három generációt ír meg. A nagyszülők még a század elején élték ifjúságukat, a középgeneráció a fényes szelek gyermekei, az ötvenes években születnek a gyerekek. Micsoda összekötések! Micsoda történelem! Kiált az ember, s alig akarja hinni, valaki ma képes ezt az átkos kort-korokat úgy megírni, hogy nem azt érzi az olvasó, hogy dokumentál a szerző. Marton hiteles, és mégiscsak szépprózaíró. Fegyelmezett szerkezetű műve megengedi, hogy hősei végigröpüljék e különös korokat. S vele röpül az olvasó is. A könyv végén az embernek olyan érzése támad, mintha egyedül maradna. Fogja a kötetet, forgatja a kezében, s arra gondol, kár, hogy vége. Marton hőseit szeretni lehet, még a negatív figuráiért is izgulhatunk. Nem didaktikus, nem büntet, nem dokumentál, hanem, filozofikus, szellemes és elmélyült. Az Istentelen század olyan társadalmi regény, melyet nem lehet letenni: világszínvonalú. Lázár Ervin