Izabella [antikvár]

Glső fejezet O U LO G N E S U R-yVÍ ER, ANCÍAOR.SZÁG, 1308. JANUÁR - szeretni fogod ezt a férfit. Megértetted? Szeretni fogod, szolgálni, és engedelmeskedni neki mindenben. Ez a kötelességed felém és Franciaország felé. Nem mondhatsz ellent semmiben! Izabella tizenkét éves volt, szép, ám sovány és ügyetlen. Tekintetét a padlóra szegezte, s lassan bólintott. Édesapja, Franciaország királya minden bizonnyal a legfessebb férfi volt, akit valaha látott. Lila színű bársonyöltözékében pompásan mutatott. Tekintete azonban rideg volt. Egy apró főhajtása valóságos áldással ért fel, szemöldöke ráncolásától pedig Izabella teljesen megdermedt. Apja a szék karfájára tette a kezét, odahajolt a leányához, s megjutalmazta őt egy ritka mosollyal. - Ő egy nagyszerű király, Izabella, és tökéletes férj válik majd belőle. Szerencsés vagy. - Egy farönk roppant meg a kandallóban, mire a leány felpillantott édesapjára, aki nagy kegyesen megsimogatta az arcát. - Tudom, hogy nem fogsz rám szégyent hozni. -A lány megrázta fejét. - Bízom benne, megérted, milyen rengeteg minden múlik ezen a szövetségen. - Nem fogok csalódást okozni - felelte Izabella lélegzetét visszafojtva. Fülöp király odasétált a tűzhöz, és a hátát nekitámasztotta a kandallónak, hogy felmelegedjen. A tél közepén jártak, és ilyen