Izrael az új népvándorlás korában [antikvár]

KŐBÁNYAI JÁNOS IZRAEL IDEJE 70/35. Számok. Évek számai. Bekeretezik a bekeretezhetetlen idő hömpölygését, amit a történelem - a maga emlékmunkáját megsegítendő, évfordulók cövekjeivel is igyekszik mozgásából kikeríteni-szakítani, hogy zsákmányát kiszáríthassa-merevíthesse, s révén közelebbről szemlélhesse azt. Az idő és az emléke nemcsak a világ, vagy egy-egy ország és társadalmának nyújt keretet, de az embernek is, akinek a tudatában ez a folyam áthullámzik és emlékké szervesedik. Ez az univerzum ha csak egy homokszemnyi kiterjedésben is, de szintén teljes világgá homogenizálódik az emlékei kaleidoszkópjából - amely csak az övé. S ha ez az „egyszáll ember" valamely mániától hajtva, folyamatosan rögzíti, sőt: hasonló mániától sarkalva valamilyen médium útján közli is emlékgyűjtése újabb és újabb darabjait, akkor - ha mérhetetlenül is - alakítja azt a világot, amelynek hullámain és örvényeiben maga is pörög, sodródik - hová is? - a maga sorsát illetően az egész biztos, a világét, és a megfigyelt országét és társadalmáét illetően pedig kétséges, de oly tragikus sugallatúan lehetséges - vége felé. A modern Izrael országa, 2018-ban töltötte be hetvenedik évét. Ez a világ legtöbb államához képest megdöbbentően kurta, - még egy ember életében is átláthatóélhető idő. Igaz, a zsidó nép háborúi, és az országépítése révén hatalmas nyomás alatt összepréselt idő - amelyet több dimenzióssá tágít az ókori Izrael, s a világ teremtésétől áttekintő Tórában feljegyzett és tovább adott, s a vallásába homoge-nizáltan naprakészen őrzött és ápolt, s nemkülönben a diaszpóra népei közt eltöltött tapasztalatainak „kollektív" és „kulturális" emlékezete. Megannyi tömény és kollektív, valamint folyamatosan lávázó emlékvulkán, amely most a modern - az újkori - Izraelben ég össze új kollektívumá, s majd a jövőben annak uránium rudacs-kaként továbbosztódó-szilárduló emlékévé.