Jaj! Muró dád! Jaj! Muri déj! [antikvár]

1956 1956. november tizenegyedikének csillagtalan, vak éjszakáján egy szakadt, fáradt kis embercsoport, nők, férfiak, gyerekek tapossák a cuppogós sarat Magyarország nyugati határvidékén. A csoport élén vacogtatóan szellős katonai zsávolyruhában, hátán dobtáras „gitárral", oldalán lompos farkaskutyával egy fiatalember caplat. Névtelen, hiszen nincsenek iratai, oldalzsákjában zsírpapírba csomagolt töpörtyűs tészta, két sportszelet és a zsebében egy filmtekercs: mindössze ennyi az egész vagyona. A csoport nagyon lassan halad. Több nagy pocakos kismama, hátán batyuba kötött, alvó gyerekkel battyogó apuka is van a csoportban. Itt-ott világító rakéták kúsznak fel az égre, néha egy-egy közeli lövés int óvatosságra. Tájékozódási pont az előttük pislákoló távoli fénycsoport, remélhetőleg az első osztrák falu, Nickelsdorf. Igen, igen, valóban, valaki vagy valakik németül szólnak: kommenzi, kommenzi. A halvány derengésben egyenruhás emberek körvonalai bontakoznak ki a fáradtságtól, kialvatlanságtól káprázó szemek előtt. De vigyázat! Az éber figyelem fontos. A menekültcsoport tagjai magyarok, akik már egy évtizede gonosz, ravasz, az élet minden területét ellenőrző diktatúra hálójában vergődve élnek és a kommunizmus előtt sem sok mézet nyaltak. Emberek, akik életükben sohasem voltak szabad, sorsuk irányítására jogosult polgárok. Mindenki lelapul, cselvetéstől tart. Néhányan közülük beszélik így-úgy a német nyelvet. Vizsgáztatják is egymást a határőrökkel, akik folyamatosan kérdéseket intéznek hozzájuk. A szerencsésnek mondható csoport tagjai fél óra múlva egy falusi iskola tornatermében összezsúfolódva szürcsölik a forró kakaót. A gyerekek kezében narancs és csokoládé van. Boldogok. Most már lehet hangoskodni, sírni, nevetni, akár szaladgálni is. A terem sarkában száraz ruhákat találunk, különféle meleg alsóneműk közül lehet válogatni, kinek-kinek magára valót. ' :: f f ]' : 2011 Fiatal olvasóim! Ez a könyv apáitok, anyáitok életének, a szörnyeteg 20. század históriájának egy szilánkja. Jó lenne elfelejteni, de nem szabad! Nem szabad, mert a média vezérlőszékeiben ülve, a képernyők mögött, a sajtó hasábjain, sőt magas politikai titulusokban már ott sziszegnek, gyülekeznek azok a lélekmérgezők, megélhetési rasszisták, akik szívesen visszaforgatnák az idő kerekét, újra lángba akarják borítani a világot. Minden jóérzésű embernek, de föként az írástudóknak Biblia által rendelt parancsa útjukat állni, kutya-kötelességük láttatni, rámutatni mit tettek elődeik a közelmúltban. „Ajánlásomat" paradox mód, lebeszéléssel kezdem. Könyvem olvasását a színes bulvárújságok vásárlóinak, horoszkóp rovatos pletykalapok előfizetőinek, a könnyzacskókra pályázó dél-amerikai romantikus filmsorozatokat imádóknak, az utóbbi években felbukkant „írónők" „cukros nénik" szirupos ponyváit kedvelő, a valóságtól elfordult, álmitológiába, misztikába, ezoterikába menekült hölgyeknek, uraknak nem tanácsolom. Nem ajánlom könyvemet a gyorsolvasók, átlapozók népes táborának sem. Ez a rázós, meredek eseménysorozat, amit most elmondok, nem nekik való. Ezt a könyvet betűről betűre átrágva, átgondolva, néha visszalapozva kell elolvasni. Ennek ellenére a könyv nem dokumentum. Egy cigány nő története, amely átnyúlik a történelembe. Minden szava, eleitől végig őszinte vallomás, nyilvános gyónás, amelyben vállalja élete hibáit, bűneit is, nem tagad le semmit. Az érthetőség kedvéért ezt a drámai történetet önmagam, a narrátor szerepét vállaló írónő történetével kezdem. Noha nincs bennem bűnbánat, nem vétkesnek, hanem bátor igazmondónak titulálom magam, mégis úgy érzem, a feloldozás- wmy-' (rjlíl-i ' í 1 (ti^'';( ¦ > íi . ¦ • :.(,¦!, I ¦ , J' '< ¦¦ ' V,' I I ¦ • ¦ i i ' I '' : ¦ !1 : , '' , f .V ' ¦ t "' * ", I . ¦ ¦¦ I i'-'. r .fi