Jasra gyöngyök [antikvár]

Részlet:A vihar végre lecsendesedett. A Biskaya-öböl már jó kétszáz mérföldnyire maradhatott el mögöttünk, mikor utitársnőmmel együtt elhagytam szűk kabinunkat s kendőkbe burkolódzva helyet foglaltunk a társalgó-terem egyik sarkában. A tenger még mindig áldozatra éhesen zúgott s vadul ostromolta hajónkat... A látóhatáron sehol egy vitorla, sőt még a hajók hű kisérői, a sirályok sem mutatkoztak.Kiváncsian szemléltem utitársnőmet, mert bár napok óta laktunk egyazon kajütben, csak ma vehettem őt jobban szemügyre. Evansnét - igy hivták őt - elindulásunk estéjén láttam először, mikor a Tilbury-öbölben hajóra szálltunk. A vihartól hányatott hajó azonban nem a legalkalmasabb hely ahhoz, hogy az ember uj ismeretségeket kössön. Körülbelül negyven éves lehetett, - igen tekintélyes kor egy huszonegyéves leány szemében, - s ugy látszott, nem is igyekszik, hogy fiatalabbnak lássék, legalább erre vallott rossz szabásu kék gyapotruhája s a csunya sárgás-vörös kendő, amely vállait takarta. Dús, gesztenye-barna haját hanyagul hátrasimitva viselte, s az alacsony, széles homlok alól két mélyenfekvő, rendkivül okos szem sugárzott elő. Ez a szempár volt e majdnem csunya s mégis megnyerő, kedves arc egyetlen disze s én mindjárt éreztem, hogy társnőm csakhamar megnyeri vonzalmamat és bizalmamat.