Jernej szolgalegény és az ő igazsága [antikvár]

Úgy mondom el ezt a történetet, ahogy egész szörnyűséges igazságtalanságával és nagy-nagy szomorúságával valójában megesett. Egyetlen szót hozzá nem toldottam, szemernyit nem szépítettem rajta. Megdöbbentek akkor az emberek Betajnovában, és riadtan lógatták fejüket. Mert a dombtetőről óriási, barna árnyék tornyosodott a magasba, majd halkan, sötéten a völgybe lépett, mintha maga a halál Őfelsége volna. Óriási, néma árnyék: koromfekete viharfelhő volt a feje; a berek sudár jegenyéi voltak a lábai; vállán villogó kaszája pedig egészen Ljubljanáig fénylett-rémlett. Az öreg Szitárt eltemették. Adjon neki az Úr örök nyugodalmat. Jó ember volt. Ahogy elnémult a harangszó, a pap átöltözködött, a gyásznép pedig lassan elindult a Sztrzsinár kocsmája felé. A kocsmában hosszú asztal köré telepedtek. Mind fekete ünneplőben, mind komolyan, elgondolkozva; az asszonynép kisírt szemekkel.