Jernej szolgalegény és az ő igazsága/Mihaszna Marko és Mátyás király [antikvár]

Cankar Ivánra méltán büszke maroknyi, de magas kultúrájú népe, a szlovénség. Mert Cankar nemcsak a szlovén irodalom legnagyobb elbeszélője, hanem az egész délszláv, sőt bátran állíthatjuk: az egyetemes szláv irodalomnak is a legklasszikusabb értékű képviselői közé tartozik. Korai halála óta még 20 esztendő sem mult el, s műveinek java része már jóformán az összes európai nyelvekre le van fordítva. Még olaszra is, pedig a két szomszédnép között sohasem volt nagyobb politikai ellentét, mint a világháború óta, egészen a legutóbbi időkig. De a zseni nagyságának lenyűgöző hatására betömődtek a politikai ellenszenvek hínáros árkai, s mikor 1930-ban Ljubljanában találkoztam Bartolomeo Calvi mantovai professzorral, - aki éppen Cankar olasz fordításának egész sorozatát készítette sajtó alá és áradó lelkesedéssel beszélt Cankar kivételes egyéniségéről-, nagy megnyugvással gondoltam arra, hogy az európai népek és kultúrák sorsát végeredményben mégsem a fegyverek fogják elintézni, hanem a legjobbak messiási szeretetéből táplálkozó kölcsönös megértés. Cankar a századvégi szlovén irodalomnak éppen olyan forradalmi jelensége, mint nálunk Ady Endre. Első verseskötetének (Erotika, 1899) a ljubljanai püspök összevásároltatja összes még kapható példányait (kb. 700-at az eredeti ezerből) és elégeti. A közben elkelt példányok pedig az irodalmi kritikának még kegyetlenebb lángján hamvadnak el. Egész élete harc volt, a koránjöttek megnemértésének, szellemi számkivetésének keserűségével vívott harc a jobbért és magasabbrendűért.