Jeruzsálem meghóditása I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: Csaknem félájultan hagyta el Jamain Illés az olajfák hegyén épített templomot, ahol a hivők virágvasárnapját ünnepelték. Az izgatottságtól, az éhségtől és a melegtől elszédült. Friss levegőre és egyedüllétre vágyódott. Künn a klastrom udvara előtt lévő térségen jámbor, de nagyon is vegyes embertömeg szorongott és ájtatosan letérdelt, ha a hordozható oltárok egyikét megpillantotta. A papok kénytelenek voltak szokásos mozdulataikat és korlátozni és a hely szűk volta miatt a ministráns gyerekek a tömjéntartót is csak fölfelé és lefelé mozgatták, mialatt százak rajongó szeme kisérte az ég felé szálló kékes füstfelhőket. A másik oldalon a keresztyén arab nők térdeltek, akiknek csak hennával festett kezük látszott ki burnuszaikból, mialatt a különös fátyolok mögé takart esetlen ajkak az "Oremus"-t suttogták. Csak nehezen tudott Jamain Illés előrefurakodni a vásárosok bódéja között, melyekben mindenféle terméket, főleg kakuettet, egy Észak-Afrikában termő bogyót árulgattak. Az árusok üstjének harmonikus zenéje a templom csengetyűivel kedvesen csengett össze. És bár kora reggel volt, még mindig özönlött az érkező bucsusok és zarándokok csapata. Mindig több és több ember csoportosult ide, hogy e szentelt helyen imádkozhassék és nem csoda, ha e helyen - ahol egybekeveredett a mandolaolaj és a rózsa illata a tömjén füstjével - a fiatal embert az ájulás környékezte. Nemsokára szerencsésen kimenekült a sokadalomból és sikerült a magaslat tulsó oldalára jutnia, ahol a mozlimok még a boldogok álmát aludták a kora reggeli órákban.