Jézusfaragó ember [antikvár]

A hajnal felköltötte a falut. A májusból kiömlő áldás egyszerűen és tisztán kíséri a szekeret. A természet ártatlan, mint a gyermek ötere és szép, mint a gyógyult seb. Ragyogása hegyekről, patakokról, ablakokról és a szekeres orráról egyaránt visszaverődik.Lépésben haladunk a különös, művészi pompájú fahajlékok során. A székelyek emelt elmével járnak. Nem barom mellett baktató parasztok ők, hanem Isten jobbjának árnyékai, kiknek értelme röptében táplálkozik, mint a fecske. Ha asszony jön szembe, dúsnak látszik, a leányok üdének, mint a csókkal összelehelt orca. Az út közepéről eltöröttderekú kutya fartal be a kapun az életre. A szekeres feléje billenti az ostornyelet:-Ott lakik a jézusfaragó ember!-Ki lakik ott?-Valami országcsuda. Míg étetünk, megnézheti! - veti hátra.Szép itt minden, még a levegőben elcsavart füst is. Űton-útfélen látom az érdekes, kissé fellengző székely fényt, mely a nap alá is tüzet szeretne rakni. Az angyalok osztovátáján sem lehetne kedvesebb helyet szőni. Az élet örökkévalósága van itt, hol a halál talán sohasem támasztja üveglétráját az ember homlokának, hogy megnézze hátralévő napjait. De ki-mi lehet ez a falusi ezermester? Jézusfaragással kevesen foglalkoznak...