Jó kis házasság [antikvár]

PROLÓGUS Egyáltalán nem akartam, hogy ez történjen. Ostobaság ilyet mondani. De ez az igazság. Es nyilvánvalóan senkit sem öltem meg. Ilyet soha nem tennék, soha nem tudnék tenni. Te is mdod. Jobban ismersz, mint bárki más. Követtem el hibákat? Az tuti. Hazudtam, önző voltam. Bántottalak. Ez az, amit a leginkább bánok. Hogy föjdalmat okoztam neked. Mert a világon mindennél jobban szeredek. Tudod, ugye? Hogy szeredek? Remélem. Mert folyton ezen jár az eszem. Es a magánzárkában rengeteg idő jut a gondolkodásra. (Nyugi — én ms^am dumáltam be mag^ „a kalitkába", így hívják a magánzárkát. Állati zajos odakint a jónép közt. Az embereknek egész álló éjjel Jár a szájuk, sivalkodnak, vitatkoznak meg hülyeségeket motyognak. Ha az ember nem hib-bantan kerül be ide, akkor is úgy végzi. Márpedig én nem vagyok hibbant. Tudom, hogy ezt is mdod.) Magyarázkodás. Változtama az valamin? Legalább a miérttel elkezdhetném. Mert ez sokkal nehezebb, mint gondoltam — a házassí^, az élet. Ez az egész. Eleinte olyan egyszerű. Megismerkedsz valakivel, aki jól néz ki, okos és vicces. Valakivel, aki jobb nálad — mindketten mdjátok, valamilyen szinten l^alábbis. Beleszeretsz. De m^