Jogos büszkeség [antikvár]

Részlet a könyvből:Milyen más a december hónap Málta szigetén, mint Angliában. Ittnincs dér, nincs hó, sem köd; a tiszta türkizkék égbolt, s tükörsima, sötétindigókék, itt-ott fehér vitorlákkal tarkított tenger rendkívül kedves keretül szolgálnak e vörösesbarna szigetnek. A levegő lágy, de nem bágyasztó,hanem üdítő, s virág, narancs és jó dohány illatától terhes. Pompás sötétszemű kis gyerkőcök hatalmas heliotrop- meg rózsacsokrokat nyomnaka járókelők kezébe, s csengő pénz alakjában követelik jutalmukat. A keleti-hajózás két személyszállító gőzöse és egy alattomos külsejű páncéloshajó egy időben vetettek horgonyt, s Valettában csak úgy hemzsegnek azemberek. Legalábbis így volt ez néhány éve egy bizonyos decemberi délutánon. Éppen korzó ideje volt; a Strada Realéban, a kíváncsi, vásárolniszándékozó idegenek és bennszülöttek sűrű tömege hullámzott föl s alá, sa fél helyőrség talpon volt. Barna csuhás kövér szerzetesek, karcsú feketeapácák, gyümölcsárusok, festői faldettájukba burkolt máltai nők, matrózok, katonák és koldusok, s kétségkívül a tolvajok céhének több tagja isott ácsorgott, sétált vagy tolongott a forró fehér kövezeten.Mariche világhírű dohányüzlete előtt két fiatalember álldogált szivarral a szájában, kiken a polgári ruha' ellenére is meglátszott, hogy angolkatonatisztek.Cox, a lóember" élénken magyarázott valamit Brownnak, az életuntnak", a hölgyvilág kedveltjének.- Egész életemben nem láttam utálatosabb fészket, nem én, soha! Semmiféle vadászat, semmiféle sport! Gondold csak meg, miféle futtatásokvannak most otthon. Ha a Turf" szavahihető, úgy sohasem voltak olypompásak a versenyek, mint az idén, de természetesen annyi szerencsétlenség sem történt soha. Mi pedig - mi itt gubbasztunk egy szigeten,