Julio Jurenito [antikvár]

Gerince megtört, sarkai sérültek. A könyvtest félrenyomódott. Borítói kopottak. Pár oldalán apró folttal.
"… ​A Julio Jurenitó-t azért szeretem, mert sok hiányossága ellenére is én írtam, én éltem át, valóban az én könyvem. … A Jurenitó-ban megbélyegeztem mindenféle faji előítéletet, nacionalizmust, lelepleztem a háborút, a kegyetlenségeket, azoknak az embereknek a kapzsiságát, képmutatását, akik elkezdték a háborút, és nem akarnak lemondani róla, a fegyvereket megáldó papok álszenteskedését, „az emberirtás humánus módszerein” töprengő pacifisták képmutatását, a rettenetes vérontást igazodni akaró álszocialistákat. 1960-ban is vállalom ezeket a gondolatokat, és ha gyűlölöm a faji előítéleteket és a fasizmust, s ha van erőm arra, hogy részt vegyek a békeharcban, azért van, mert az ember fél évszázad alatt sokféle ruhát ölt ugyan magára, mindamellett ugyanaz marad, aki volt. A Jurenitó-ban bemutattam a pénzvilág képmutatását, a hamis szabadságot, amelyet Mister Cool csekkkönyve és Monsieur Delhaie irányít, … Tizenkét évvel Hitler hatalomra jutása előtt bemutattam Herr Schmidtet, aki „egyszerre tud nacionalistaként és szocialistaként tevékenykedni”, aki azt mondja a franciáknak és az oroszoknak: „Feltétlenül meg kell szerveznünk magukat”, „gyarmatosítani kell Oroszországot, és minél alaposasbban elpusztítani Franciaországot és Angliát… A puszta föld marad utánuk… Hogy az emberiség érdekében egyetlen őrültet ölünk-e meg, vagy tízmillió embert, az csak mennyiségi különbség. De ölni feltétlenül kell….” Ha nem írtam volna ezt 1921-ben, akkor 1940-ben nem tudtam volna megírni a Párizs bukásá-t. Néha tévedtem, néha elég tisztán láttam…"