Kaddis, pirkadatkor [antikvár]

IÉjszaka történnek ijesztő dolgok, amikor alszunk. A farkas bárányokat tép szét, megeszi őket, de a Föld forog tovább. A sötétben tévútra kerül az éjszaka, a csend ideje, a félelem, a szeretet, a gondolat. Az álmok és a rémálmok ideje. Ami a nappal világosságában lehetetlennek tűnik, az az éjszaka sötétjében talál menedéket. Tévelygések és zavarodottságok. Gyermekem, kedves gyermekem, óvni szeretnélek téged. Alszol. Résnyire nyitva a szád. Mosoly. A hajad kócos. A légzésed szabálytalan. Sokáig vártam rád. Féltem. Vágytam rád. Megvolt az oka, hogy miért nem születtél meg. Reméltem, hogy meglep engem az anyád, vagyis a feleségem. Reméltem, hogy nem vesz komolyan. Nem igaz. Hogy komolyan vesz engem. Átlátott a kibeszélése-imen, megismert.Melletted fekszem, és nézek kifelé az éjszakába. Menynyire szeretnék végre aludni! Aludni. Hány éve már, hogy utoljára úgy igazán tudtam aludni? Fiatalemberként? Gyerekként? Mikor is volt az első rémálmom? Amikor a nagyapád arról mesélt, hogy felfalták a sakálok? Amikor a nagyanyád a gyilkosságok éjszakájáról beszélt?Az apám. Az anyám. Mit követtek el, hogy mások le akarták mészárolni őket? Meséljek az álmatlan éjszakáimról? Vagy kíméljelek meg ettől? Hallgassam el előtted