Kalandok a brazíliai őserdőben [antikvár]

Diákálmok. Mindaz, amit az ifjú lélek gazdag képzelőereje álmatlan éjszakákon elővarázsol a szoba sötétjéből, az éjszakai tábortűz hamvadó parazsából, az ebben a könyvben megvalósul. Az ifjú nem számol bajjal, küzdelemmel és minden az elképzelések sima országútján rohan, legtöbbször a soha meg nem valósulás felé ... Akinek pedig sikerül a terve, annak fizetnie kell. Mert az élet semmit sem ad ingyen. A ma örömeiért a holnap búja jár és a ma fájdalmaiért az örömteli holnap. Eseményekben mindig gazdag az ember élete. Ennek forgatagában ezerszer is fordul a sors kereke. Ezzel mindenki tisztában van. De olyan biztosra senki nem veszi a sors pálfordulásait, mint az őserdők iszalag- és lombtömegében küzdő erdei vadász. Tudja, hogy csak úgy kell örülnie élete minden percének, mint annak a piciny madárcsodának, a parányi kolibrinek, amely tovaröppenve csókolja le az erdők pompázó virágairól a harmatot. Az őserdőben az alakítja a törvényt, aki erősebb. Igazságnak nincs köze az élethez. A gyengébb elbukik. De nem vigasztalan világ ez. Nagyon lehet szeretni. Az élet legszebb megnyilatkozásai úgy magukhoz láncolják itt az ősrengeteg vándorát, hogy mire észrevenné magát, késő! Visszavonhatatlanul az őserdő barátja, szerelmese. Ez pedig soha többé nem ereszti. Néha meggyűlölteti magát a vadon, talán csak játékból, hogy azután még jobban szeressük.