Kamikaze [antikvár]

2001. SZEPTEMBER 11-ÉN gyászkeretes körmű ujjaimmal körbetapogatóztam, és reszkető kézzel kapcsoltam be a tévét. A képernyőn a Boeingek tízpercenként újra meg újra darabokra szaggatták Amerika szívét, porban és lángokban semmisültek meg a New York-i Kereskedelmi Központ tornyai. Déjá vu? Nem sokkal azelőtt született meg a fiam. Furcsa lett volna nem berúgni, hát berúgtam. A részegség nem tartott sokáig... úgy tíz-tizenkét napig. Mégis nehezen szedtem össze magam utána. Ennek ellenére nagyon világos gondolatot fogalmaztam meg. A gondolat az volt, hogy ha már egyszer az összes tévécsatorna úgy döntött, hogy megfilmesíti a Kamikaze című regényemet, akkor nem volna rossz megkapni tőlük, a tévés szemetektől a honoráriumot, mert már harmadik napja elfogyott a pénzem, a megfilmesítés jogát pedig senki sem érvénytelenítette... nem igaz? Saját fiatalkori regényeinket olvasni olyan, mint megpróbálni kinyomni a pattanásokat a tablóképünkön. Felnőttél. A pattanás megmaradt. Késő vakarózni.