Kántor József megdicsőülése [antikvár]

Részlet:Még mindenki emlékezett rá, hiszen nem történt olyan régen, alig több egy esztendejénél, hogy Jóska bácsi egy szép tavaszi nap, márciusban, fel akart mászni a padlásra, de gutaütött ballába megcsuszamlott a síkos falépcsőn, botját elejtette s ugyancsak béna balkezével hiába kapkodott a korlát után, nem volt többé megállás számára, esett, zuhant lefelé a lépcsőn, forgott, mintha cigánykereket hányt volna, tar feje hol itt, hol amott koppant meg a pengő deszkákon, míg botja hatalmas dörömböléssel zuhant alá a mélybe. Néhány pillanattal később Jóska bácsi is ott hevert a kamra télapadozatán, elterült, mintha minden inát, izmát elvagdalták volna, két lába széjjel, a sáros, vastag bakancsok meg fent az utolsó deszkafokon, de őszülő feje már lenn a vörös téglán, szétvetett karjai mint a kereszt két ága hevertek szanaszét, hasznavehetetlenül.