Karácsony a Tiffanynál [antikvár]

Előszó Kelly Hartford kinézett a taxi ablakán, és a látóhatárt fürkészve jellegzetes tájékozódási pontot keresett - egy tavat, egy tornyot, egy különösen magas fát - valamit, ami jelzi, hogy a megfelelő irányba haladnak. Pontosan tíz évvel ezelőtt járt itt, és már el is felejtette, mennyire isten háta mögötti helyen él a barátnője. Közel negyvenöt kilométert utaztak, és néhány kisgazda ütött-kopott viskójától eltekintve nem haladtak el házak vagy autók mellett. Kelly nem tudta, hogyan ragadhatott itt Cassie. A napsugár beáradt az ablakon, egy pillanatra elvakította, Kelly a napszemüvege után kotorászott a táskájában. Már elfelejtette, nyáron mennyivel hosszabbak idefent a napok. Hétre járt az idő, augusztus végén, de még mindig nappali világosság volt. A nap csak tizenegy körül emelte meg a kalapját búcsúzóul, és bukott le a hegyek mögé. A taxi egy elágazásnál balra fordult a végtelenbe vesző úton. Kelly a mobilját markolva villámgyorsan üzenetet pötyögött a hüvelykujjával, ahogy a fizikoterapeutától tanulta. De nem sokáig. A kocsi nagyokat döccent a kátyúkban, és neki meg kellett kapaszkodnia a fejtámlában. - Jééé-zusom - mormolta a heves rugózástól ide-oda hánykolódva. - Zökkenőmentesebb lett volna tevével jönni. A zord sofőr hallgatott, de Kelly tisztában volt vele, hogy ez a gödrös falusi csapás volt az a tájékozódási pont, amit keresett. A távolban feltűntek a birtok határát és a hosszú út végét jelző oszlopok, a tetejükön sassal, és egy portásfülke. Egész nap utazott — a Heathrow-n szállt át az edin-burgh-i csatlakozásra -, nagyon vágyott a parti előtt egy zuhanyra és egy rövid szundikálásra. Tudta, meglehetősen kiszámította az idejét azzal, hogy a késői géppel utazott. Ha 7