Karamellás kétszersült [antikvár]

Mindjárt ott vagyunk. Hogy bírod? Egyetértek. Rokonszenvesebb Zebegény, mint egy söröző. Mikor futottunk össze utoljára? Nem sikerül felidéznem, bocs, nem vagyok rá büszke. Állandó időhiánnyal küzdök, folyton rohanok, de így is kések a melóból, a találkozóimról. Passz, jó kérdés, ledobtam-e pár kilót. Meglepne, fekvőtámaszozom esténként, és jázminrizzsel kombinálom a csirkemellet. Apám is a fejemhez vágta, hogy hatvan kiló vagyok vasággyal, biztos nem eszem rendesen, hiába hajtogatom, hogy fehérje, szénhidrát, zsír, minden játszik az étrendemben, gondolom, akkor is feleslegesen koptatnám a számat, ha tripla izomnövesztő génkészlettel láttam volna napvilágot. Stílusváltás? Az mi? Aha, szóval a Facebookon. Jövő héten törlöm a profilomat, egyébként meg ősidők óta a nagyapám barettsapkája a védjegyem. Azt mondják, úgy nézek ki, mint valami alkesz brit utcaművész, de a borostámat akkor is dicsérik. Időről időre srácok is bepróbálkoznak nálam. Levegős elvileg az orgánumom meg furcsa a csuklótartásom. Nem vicces. Örülök, hogy klappolnak a dolgok az esküvőtök óta. Nem, nincs senkim. Ugyan, leköt, hogy magamba öljek energiát keresgélés helyett. Önismeret, egyéni fejlődés, egyensúly, igyekszik az ember. Volt pár rossz döntésem, jó darabig emésztgettem is őket. Sokan a szememre vetik, hogy nem létezik rossz döntés, csak döntések vannak, tanulási fázisok, ösztön és tudat párbaja, de én sosem adom alájuk a lovat. Legalább annyim hadd legyen, hogy annak tituláljam a baklövéseimet, aminek látom őket, nem? Ráérsz? Mesélhetek. Nyugi. Nem erről akarok a hegytetőig szövegelni. íN * *