Karóra, bableves és Nostradamus [antikvár]

Részlet: Vonalas füzetek A levegő hűs volt és fenyőillatú. A közeli patakból mohás arcú kövek kandikáltak elő. Nagy szemű, fekete szedrek pislogtak a szúrós indák ölelésében. Az ösvényen pirosszoknyás leány lépkedett előttem, cserépkorsóval a kezében. A nap megvillant az edény zománcán és visszaverődő fénye fehér pillangóként szálldosott az öreg sziklafalon. Valahol madár dalolt, aztán kakas kukorékolt és nemsokára megpillantottam a csúcsos fedelű faházat a fenyők tövében. Úgy éreztem öröké itt tudnék maradni. A házból magas, napbarnított ember lépett ki. Fehér üstöke alatt vastag szemöldök feketéllett. Amikor meglátott, vidáman felém kiáltott: r> v-Végre megjött! ií n— Régen nem láttam a tanár urat — mondtam meghatódva. — Jót tett magának a hegyi levegő. — Igen — mondta az öreg. Pl Kifogtam a betegségen. Az orvosok három hónapot adták. Azóta tíz év telt el. Na de jöjjön, falatozzunk, mert sok mesélni valóm van. A kecskelábú asztalon juhsajt, füstölt szalonna és frissen fejt tehéntej volt, óriási házikenyér szeletekkel. Márton bácsi meg lehetett elégedve az étvágyammal, mert csendesen somolygott az orra alatt. Aztán így szólt: — Sokat hallottam ám magáról és a cikkeiről. Sőt, néhány el is jutott hozzám. Van egy kedves váradi barátom, aki nálam tölti a nyarakat. Ilyenkor elhozza az összegyűjtött lapokat, én meg esténként olvasgatok, hadd tudjam, mi történt a szülővárosomban. Azért írtam, hogy nézzen be hozzám, ha erre van útja, mert sok érdekes történetem van, de közülük az egyik megér egy misét. Jó lenne, ha megírná. Most pedig